![Kleopátra 1963 filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2021/03/kleopatra-185x278.png)
8.5
1963243 min10135 megtekintés
A filmtörténet egyik legkalandosabb sorsú és legnagyobb költségvetésű, gigantikus produkciója a Római Birodalom függésébe került Egyiptom híres-hírhedt uralkodónőjéről és szerelmeiről: Caesarról és Antoniusról. A közel négyórás filmeposz díszleteivel és csatajeleneteivel még a mai kor nézőjét is ámulatba ejti. A gyönyörű Kleopátra már-már feladja nagyratörő terveit, hogy fia Róma és Egyiptom uralkodója lehet, ám a befolyásos Antonius évek múlva újra felébreszti ...
![Sorstalanság filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2021/01/Sorstalansag-185x278.jpg)
5.1
2005140 min8008 megtekintés
Sorstalanság. Köves átlagos zsidó kamaszfiú átlagos sorssal Budapesten, 1944-ben. Nem sokkal azután, hogy apját munkaszolgálatra viszik, őt is elfogják, majd bevagonírozzák és Auschwitzba, onnan pedig Buchenwaldba szállítják. Köves nem lázad sorsa ellen, nem lepődik meg, nem keres kiutat. Átmeneti barátságokra tesz szert, felnőttek és gyerekek; flegmák és rémültek, alkalmazkodók és vagányok bukkannak fel mellette a tömegből, és sodródnak el mellőle. ...
![Megtorlás 1973 filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/04/yNWHa8RTnSwUjnkv70qph3JEgku-185x278.jpg)
7.9
197397 min8486 megtekintés
A németek által megszállt Rómában a partizánok megtámadnak egy felvonuló csapatot. Az akciót szörnyű megtorlás követi. Fulgenzio atya hiába próbál közbenjárni az ártatlan áldozatok megmentése érdekében.
![Hívd Jane-t filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/04/n3oV6065tgYpukAjLxSbWcfqdg9-185x278.jpg)
6.3
2022121 min2953 megtekintés
Egy házas nő várandós lesz, terhességét azonban szeretné megszakítani. A korban, amelyben él, ez azonban egyáltalán nem egyszerű folyamat.
![Az uralkodó harcosai filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2021/08/uralkodo-185x278.jpg)
7.8
200899 min11417 megtekintés
Amikor a kínai birodalom ősi uralkodóját megölik, a trón egyetlen lányára Yan Feier-re száll. Mivel a lány egyáltalán nem járatos a birodalom dolgaiban, ezért apja hű tábornokának Muyongnak a tanácsaira támaszkodik, de amikor galád unokatestvére Wu Ba megmérgezi, a lány összeomlik és elmenekül. A kötelessége helyett a szerelmét választja, magára hagyva Muyong-ot és az egész nemzetet a birodalom létét fenyegető ...
![Testőrök és gyilkosok filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/04/ei4xtcFgcrCH3WZS4a7MJA2Xffi-185x278.jpg)
8.3
2009139 min4622 megtekintés
1905-ben Viktoria városában – azaz a brit uralom alatt lévő Hong-Kongban – Dr. Sun Yat-Sen titkos találkozóra megy a Quing dinasztia ellenes mozgalom – bár inkább lázadó forradalmárok frontja – néhány tagjához, amikor is a városba érve a császár parancsára bérgyilkosok támadnak rá és megpróbálják megölni. Legnagyobb szerencséjére nyolc bátor hős testőrként védelmezi, míg eljut a céljához és biztonságosan elmenekül.
![A zsidó bíboros filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/04/biboros-185x278.webp)
7
201396 min2144 megtekintés
Jean-Marie Lustiger, egy lengyel holokauszt-túlélő fia Franciaországban élve a papi hivatást választja. Pályája csúcsán II. János Pál párizsi érsekké nevezi ki. 1984-ben, amikor a karmelita rend az egykori auschwitzi koncentrációs tábor mellett zárdát létesít, a zsidó közösségek heves tiltakozása mellett Lustiger a két oldal közötti közvetítő szerepébe kényszerül. A vita során szembesülnie kell saját múltjával, identitásával és lehetetlen döntéseket kell ...
![Katyn filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2022/04/katyn-185x278.jpg)
9.1
IMDb: 7.12007122 min21334 megtekintés
Wajda filmje a második világháború alatt történt katyni mészárlás történetét meséli el, amikor a szovjetek több mint tizenötezer elfogott lengyel tisztet és civilt, köztük Wajda édesapját, ölték meg egy erdőben. Az 1940-ben meggyilkolt emberek holttesteit rejtő tömegsírokat a német hadsereg fedezte fel 1943-ban. A történet túlmutat a fogva tartott, kétségbeesett, életben maradásukban az utolsó pillanatig reménykedő katonák sorsán, velük egyenrangú, ...
![Storm: Lángoló betűk filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/04/2OXDcDJuD65fL4Cuc52pTwkWm9K-185x278.jpg)
8.9
2017106 min6583 megtekintés
Európa a XVI. században, a reformáció idején. A tizenkét éves Storm az antwerpeni nyomdász, Klaas Voeten fia. Amikor Klaas ki akar nyomtatni egy tiltott levelet, amit a vitatott reformátor, Luther Márton írt, letartóztatják. Storm megszökik az eredeti levéllel, mire az inkvizíció hajtóvadászatot indít utána. Az árva Marieke segítségével a fiú a városi csatornákba menekül, és versenyfutásba kezd az apja megmentéséért, ...
![Megtorlás Hadithában filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/04/hadita-185x278.jpg)
6.1
IMDb: 6.3200797 min13227 megtekintés
2005. november 19., Haditha, Irak Iraki lázadók amerikai tengerészgyalogosok ellen terveznek támadást. Bombájukat egy lakott területhez közeli út mellett helyezik el. Az ott élő irakiak látják előkészületeiket, ám bosszútól tartva nem jelentik az esetet. A bombát a tengerészgyalogosok konvoja alatt robbantják fel: az amerikaiak legnépszerűbb tisztjüket veszítik el. A katonák teljesen elveszítik fejüket: a közeli ház átkutatása során 24 embert ...
![Tetris filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/04/4F2QwCOYHJJjecSvdOjStuVLkpu-185x278.jpg)
9.4
2023118 min2702 megtekintés
Egy amerikai és egy orosz videójáték-rajongó valószínűtlen barátságot köt, miközben megpróbálják kijátszani a KGB-t és kicsempészni a világ leghíresebb videójátékát a Szovjetunióból.
![A halál 50 órája filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2020/06/lnZYSq0HirCqKXTQ8pNxIrBXAow-185x278.jpg)
9
1965167 min14690 megtekintés
A halál 50 órája. 1944 karácsonya előtt az Ardennek vidékén állomásozó amerikai katonák körében elterjedt a hír, hogy a háború hamarosan befejeződik, sőt még az is szárnyra kel, hogy a közeli karácsonyra valamennyiüket behajózzák - hazafelé. Kiley ezredes az egyetlen, aki német támadástól tart, de a parancsnokságon túlzottnak találják aggodalmát, és nem adnak hitelt szavainak.
![Yang tábornok megmentése filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2022/02/yang-185x278.jpg)
8.8
2013102 min15458 megtekintés
Időszámításunk szerint 986-ban a legendás Yang klán vezére, Yang Ye tábornok (Adam Cheng) a Song dinasztiát próbálja megvédeni a nomád Khitánok támadásától, amikor csapdába csalják. Hét fia azonnal a segítségére siet, azonban őket is sikerül apjukkal együtt bekeríteni. A Yang klánnak alig egy maroknyi emberrel ezreken kell átverekednie magát, hogy élve hazajuttassa a tábornokot. A film megtörtént eseményeket dolgoz fel.
![A nyomorultak filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/03/nyomorultak-185x278.jpg)
8.3
1998134 min3490 megtekintés
Jean Valjean (Liam Neeson) közel húszévi kényszermunka után kiszabadul. Büntetését élelemlopásért kapta és megélhetéséért újra lopni kényszerül. Éjjelre befogadja egy püspök, akitől reggelre ellopja ezüst gyertyatartóit. Mikor Valjeant elfogják, a püspök nemhogy vádat nem emeltet ellene, hanem odaadja a szegény embernek az ezüsttárgyakat. A gesztus mély nyomot hagy benne. Letelepedik egy kisvárosban, ahol idővel az egyik legbefolyásosabb üzletember és polgármester ...
![József 1-2. rész filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/03/jozsef-185x278.jpg)
8.5
1995178 min6131 megtekintés
Jákob legkedvesebb fia, József már kisgyermek korában is kirítt testvérei sorából. Mikor ifjúkorában kiderül, hogy Isten csodálatos adományaként álomfejtõi képességgel rendelkezik, végképp magára haragítja durva lelkû fivéreit, akik a kútba hajítják, majd eladják Egyiptomba rabszolgának. József azonban mindig bízik az isteni gondviselésben. Hitének köszönheti, hogy a rabszolgasorból elõször az egyiptomi testõrparancsnok, Putifár jobb kezévé lép elõ, majd álomfejtései jóvoltából a ...
![13 óra: Bengázi titkos katonái filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/03/13ora-185x278.jpg)
8.6
13 óra: Bengázi titkos katonái
IMDb: 7.32016144 min33753 megtekintés
13 óra: Bengázi titkos katonái. Egy amerikai nagykövetet meggyilkolnak Líbiában egy amerikai támaszponton. Egy titkos katonai egység megpróbál értelmet találni a káoszban. Michael Bay új filmje lélegzetelállítóan izgalmas, lebilincselő igaz történet hat ex-katonáról, akik szerződéses biztonsági emberek a CIA Bengáziban lévő titkos létesítményében, Líbiában. Amikor 2012. szeptember 11-én terroristák támadták meg az Egyesült Államok kihelyezett diplomáciai létesítményét, és az éppen ...
![A bostoni fojtogató filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/03/kekDeSbaIQcUcHO9M1tSbXXarwY-185x278.jpg)
8
2023112 min7827 megtekintés
Egy igaz történeten alapuló krimi a hírhedt bostoni fojtogatós gyilkosságok történetét feltáró úttörő újságírókról: Loretta McLaughlinról, aki a Record American újságírója, és Jean Cole-ról, aki kollégája és egyben bizalmasa. Miközben a gyilkos újabb és újabb áldozatokat szed, a páros bátran folytatja tovább a nyomozást, saját életüket is kockára téve az igazság kiderítése érdekében.
![Harc a szabadságért filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2022/05/harc-a-szabadsagert-185x271.jpg)
8.3
IMDb: 6.92016140 min19142 megtekintés
Newton Knight egyszerű földművesként él a Mississippi állambeli Jones megyében, amíg a déli és az északi államok között ki nem robban a polgárháború. A Konföderáció katonájaként ő maga is harcba indul, ám hamarosan kiábrándul az értelmetlennek tűnő küzdelemből. Knight hevesen ellenzi a rabszolgaságot és a déli államok kiválását az Unióból, ám nem ő az egyetlen, aki elégedetlen: a karizmatikus férfihoz ...
![Az admirális – Aki legyőzte Japánt filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2021/02/admiralis-japan-185x278.jpg)
8.7
Az admirális – Aki legyőzte Japánt
2014126 min19234 megtekintés
Minden idők leglenyűgözőbb győzelmének krónikája. A film az 1597-es Myeongnyangi csatáról szól, Csoszon legsikeresebb tengernagyának, I. Szunsinnak állít emléket. Yi Sun-sin admirálisnak és 12 csatahajójának egy 330 fős támadó japán flottával kell szembenéznie. A túlerő óriási, azonban a zseniális vezető képességei mégis sorsfordítónak bizonyulnak.
![Hanszan felszáll a léleksárkány filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/03/haszan-185x278.jpg)
7.7
Hanszan felszáll a léleksárkány
2022130 min5344 megtekintés
Igaz történet alapján. A Kim-trilógia második filmje, amely öt évvel a Myeongnyangi csata előtt zajlott. A "The Admiral: Roaring Currents" előzménye. A 16. században, egy hónappal a Sacheoni tengeri csata után, a Busanban állomásozó japán haditengerészeti bázisra megérkezik Wakisaka Yasuharu daimjó, hogy kiiktassa a Kína meghódítására irányuló hadjáratuk útjában álló joseoniakat. 1592 júniusában Yi Sunshin admirális és flottája szembeszáll a ...
![Az elrabolt expresszvonat filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/03/6NZLk2Ng1BvsLasIC9cOMNHO1v5-185x278.jpg)
8.7
Az elrabolt expresszvonat
1965117 min7672 megtekintés
Egy csapat szövetséges katona két éve próbál megszökni egy olasz fogolytáborból. Az újonnan érkezett hadifogoly, az amerikai Ryan ezredes átveszi az irányítás a főként angolokból álló csoport felett. Bár sikeresen megszöknek a táborból, Ryan nagyvonalúságának köszönhetően németek fogságába esnek. A szökevényeket tehervonaton Svájcba szállítják. Hamarosan ellentét alakul ki az angolok és az amerikai ezredes között, aki leleményességével megpróbálja jóvátenni a ...
![Zarándokút filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/02/lR5ilnIzIonItxL5mQPAPzXpwPJ-185x278.jpg)
4.3
201796 min14541 megtekintés
A film a XII. századi Írországban játszódik. Történetünk egy kolostorban kezdődik, innen kell egy maréknyi barátnak és fegyveres kísérőiknek egy titokzatos, hatalmas erejű ereklyét – ne adj isten a frigyládát? – Rómába szállítaniuk a háború dúlta vidéken. Természetesen többször is rajtuk ütnek, az ereklyét szállító szekeret magukkal viszik a barbárok, és a kevés túlélőnek kell visszaszereznie azt.
![Gyilkos csapás – Zsarnokság filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2018/12/assassins-185x278.jpg)
5.7
Gyilkos csapás – Zsarnokság
2012107 min12746 megtekintés
A történet a 2. századi Kínában játszódik a három királyság időszaka alatt. Xian császár látszólag nem törődik hatalma megtartásával, a Han dinasztia napjai egyre inkább meg vannak számlálva. Cao Cao hadúr a hatalom utolsó oszlopa, akinek köszönhetően a császárság még nem omlott össze. Azonban a látszólag érdektelen császár Cao Cao-tól való félelmében utasítást ad a hadúr meggyilkolására. A császár félelme ...
![Otthonom a váram filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/02/2qaYIBQkeyh5QyRxhtGtCMsm3ZT-185x278.jpg)
7
201290 min7704 megtekintés
2009 májusában három rendőrtiszt házkutatási paranccsal a kezében kopogtatott be az új-zélandi Napierben élő Jan Molenaarhoz, miután alapos gyanúja merült fel annak, hogy a férfi marihuánát termeszt a háza kertjében. Ami egyszerű rutinellenőrzésnek indult, abból Új-Zéland történetének egyik legsötétebb momentuma lett: az otthonát védő Molenaar ugyanis az egyik rendőrt halálra sebezte, a másik kettőt pedig súlyosan megsebesítette. Ez a film ...
![I Wanna Dance with Somebody – A Whitney Houston-film filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2022/12/wh-185x278.jpeg)
8.2
I Wanna Dance with Somebody – A Whitney Houston-film
2022144 min45699 megtekintés
A film az egyedülálló és felejthetetlen Whitney Houston énekesnőnek állít emléket. A fiatal New Jersey-i gospel kórusénekesnőből minden idők egyik legsikeresebb és legtöbb díjat elnyert művésze lett. Whitney Houston életének és karrierjének inspiráló, megható és érzelmes bemutatása, amelyet a közönség látványos előadások és a zenei ikon legkedveltebb slágereinek zenéje mellett élvezhet a vásznon.
![Béke – A nemzetek felett filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/02/sZ9hALcoj2P44oyzCob07mROSw4-185x278.jpg)
7
202291 min7072 megtekintés
Az első világháborút követően Magyarország komoly válsággal nézett szembe: már nem volt vezető nemzet az Osztrák-Magyar Monarchián belül, és lakosságát, területét, gazdaságát, illetve vezetését is súlyosan érintette a Nagy Háború. A nemzet fennmaradása úgy tűnt, hogy az Apponyi gróf vezette Békedelegáció sikerétől függ. A Film bemutatja a magyar békedelegáció küzdelmét egy arányos és tisztességes szerződés megkötéséért, miközben magyar és francia ...
![Véres vasárnap filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2019/03/fZjK726TLmyaFCaD767WVTQtP7q-185x278.jpg)
8.2
2002107 min9455 megtekintés
Derry, Észak-Írország, 1972. január 30. A városban ezen a napon békés tüntetés készül a brit kormány intézkedése ellen, mely lehetővé teszi a katolikus írek börtönbe zárását bírói ítélet nélkül. A felvonulás szervezője Ivan Cooper, aki hisz abban, hogy békésen meg lehet oldani a konfliktusokat. A tüntetők között feltűnik a 17 éves katolikus Gerry Donaghy is, aki gyűlöli az ellenségeskedést, és ...
![The Woman King – A harcos filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2022/11/woman-185x278.jpeg)
8.5
The Woman King – A harcos
2022135 min70349 megtekintés
Afrika hatalmas, és ők voltak benne a legerősebbek: Dahomey királyság a 19. században nemcsak a kontinens, hanem az egész világ egyik legjelentősebb hatalma volt, és uralkodóját egy csupa nőből álló, különleges katonai egység védte. A harcos nők elszántak, kemények és különleges kiképzést kaptak. Ha az ország bajba kerül, ők az elsők, akik harcba indulnak, és nincs, aki ellenálljon nekik. Félelmetesek, ...
![Sötét vizeken filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2020/02/sotet-185x278.jpg)
9
2019127 min35096 megtekintés
Robert Bilott céges jogász, aki nagyvállalatokat véd nagy hatékonysággal. Egy nap felkeresi egy farmer, akit imádott nagyanyja küldött hozzá, hogy segítsen neki. Bilott hamarosan rájön, hogy a DuPont vegyi vállalat évek óta mérgezi egy kisváros ivóvizét, amitől többszáz állat pusztult el és a helyi lakosokat is mérgezi. Az ügyvéd kilátástalannak tűnő küzdelembe kezd a kisemberek védelmében a hatalmas nagyvállalat ellen. ...
![Hét év Tibetben filminvazio.hu](https://filminvazio.ac/wp-content/uploads/2023/01/blABZLsliNWBJPEPhuKonOO69Tc-185x278.jpg)
9.6
1997136 min5056 megtekintés
Az izgalmas kalandfilm megtörtént eseményeket dolgoz fel. A világ legnyugodtabb országa zord és mégis fenséges vidéken terül el. Jelenleg csak a hívők szívében él. Tibet önállóságának utolsó éveit tárja elénk a film, amely egy európai ember szemszögéből mutatja be a legendás tájat. 1939-ben, a második világháború előestéjén Heinrich Harrer, a híres osztrák hegymászó elindult, hogy megmássza a Himalája egyik legmagasabb ...